Az eléggé eufemisztikus módon magyar demokratikus ellenzéknek nevezett politikai erőtérben mozgók szánalmas és elkeserítő gyöngeségét tapasztalva egyre biztosabb vagyok abban, hogy a despota vonásokat egyre inkább magára öltő Orbán Viktor pártvezért és nemzetvezető miniszterelnököt csak belülről lehet majd megbuktatni akkor, amikor az általa épített hatalmi rendszer rohadásnak indul. Ami persze nem jelentené automatikusan a Fidesz politikájának gyökeres megváltozását, de az autokrata Orbán-rezsimnek mégis véget vetne, és utat nyithatna valamiféle társadalmi konszolidáció felé.
Kis szemle régebbi posztokból a blogter.hu megszűnése miatti pityergés közepette:
Költözés, felújítás – jaj!… Két nagyobbfajta fába is belevágtam a fejszémet mostanában. Az első a Kárpáti Vipera átköltöztetése. Sajnos a régi, ingyenes szolgáltatónál egyre több gond adódott, az utóbbi időben már új bejegyzéseket sem tudtam közzétenni, célszerűnek látszott hát saját tárhelyem alatt üzemelő blogban folytatni a sziszegést. Persze az importálási opció sem működött rendesen, így a sok régi cikkbe most újra be kell tűzdelnem a képeket. De a nagyjával már megvagyok, és új posztot is már ide írtam. A másik: tavaly ősszel elevenítettem fel régi, sokáig álnéven vezetett alternatív hírblogom történetét (itt: Kárpáty Nyúz), amely a gonzó újságírás kárpátaljai megteremtésének halovány kísérlete volt, s amelynek anyagai a neten már nem érhetők el. Illetve kis trükkel, és kicsit hiányos, torzított formában mégis. Most elkezdtem a szövegek kibányászását és újraközlését – éppen az új viperás blogban, amelyet talán Vipera Nyúzra keresztelek. Az első 5 cikk már olvasható abból az időből, amikor a Kárpáti Igaz Szó szakadni kezdett Kőszeghy Elemér mentén, s amikor Dupka György helyesírási készségei tetőztek, Gubcsi Lajos költészete pedig az egekbe hágott. Jó szórakozást, kellemes időutazást itt: Kárpáty Nyúz
Bornírt Trianon Barackfával
A nemzeti érzés olyan mérvű csúffá tételére még a legelvetemültebb liberális kozmopolita zsidó buzi sem vetemedne, mit amit most a magát nemzetinek hazudó kormányzat művelt ezzel a barackfás übergagyival.
Persze a dolog azzal kezdődik, hogy eleve kapitális bornírtság volt a trianoni békediktátum napját a nemzeti összetartozás törvényerejű ünnepévé torzítani. Ezzel az erővel október 6-a is lehetne a forradalmi győzelem ünnepe, nagypénteken pedig méltathatnánk a krisztusi élvezetek nagyszerűségét.
No, nem mintha híve lennék a történelmi traumánkból fakadó nemzeti búval baszottságnak és a magyar felsőbbrendűségbe oltott sérelmi kesergésnek, vagy pláne a hamis illúziókba görcsösen kapaszkodó revizionista attitűd mesterséges felszításának, de azt gondolom, Trianonra méltó módon megemlékezni lehetséges és szükségszerű, de ennek a lehetőségnek és szükségszerűségnek semmiképpen sem kormányzati népénekeltetésben kell testet öltenie. (A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint „a tárca mindenkit arra buzdít, hogy ekkor közösen énekeljék az Összetartozás dalát”), főleg úgy nem, hogy az adott dal kormányzati megrendelésére született (vö. udvari művészet), egyik szerzője és előadója pedig Gergely Éva, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának, Doncsev Andrásnak a felesége (aki gyakran haknizik Orbán Viktorral vidéken).
Ez így már botránynak elég lenne akkor is, ha a dalmű ellen nem merülhetne fel kifogás – ám nagyon is merül. A zenéjét megítélni nem merném, tény, hogy nekem nem jönnek össze az igénytelen popos panelek a Kodály-kórusos, pszeudo-népdalos „elmélyültséggel”, a szövege viszont olyan bugyuta, hogy belekötni sem érdemes… no, azért ez álljon itt:
Kezeink mind összeérnek, talpaink egymásra lépnek, szemünkben a boldogság fénye ég
No, ezt a Papp Rita gyermekbutító számainak színvonalához mérhető magasztos oratóriumot kellene ma a magyaroknak közdalolniuk össznemzetileg, hogy az említett búval baszottságból egyenesen a We are the World fílingjét célzó heppiségbe táncikálják magukat a trianoni barackfa alatt.
A magam részéről, köszönöm, nem kérek belőle.