Könyvajánló
Ha akarjuk, hívhatjuk ifjúsági regénynek, meg fejlődésinek, egy közép-európai kamasz thrillernek, de van benne egy kis road-beütés is, bár lehet, hogy ezt csak az erős felütés miatt érzem így. Totth Benedek évek óta jobbnál jobb szerzők műveit fordítja magyarra, van köztük angolszász klasszikus (Huxley), élő legenda (Cormac McCarthy), kultképregény (Neil Gaiman), meg persze a populárisnál is populárisabb (Suzanne Collins), munka közben volt hát kitől tanulnia, de az is lehet, hogy ez nála zsigerből jön. Mindenesetre már az első mondatokkal úgy ránt bele a történetbe, hogy csak kapkodjuk a levegőt, pedig nem történik nagyon más, mint valószínűleg sok-sok este az ország sok-sok szegletében, ha néhány tizenéves összegyűlik valamelyikük apjának kölcsönvett, vagy inkább titokban lenyúlt autójában.
„Trainspotting az uszodában. Úgy vág szájba,
|
|
|
|
A Magvető Kiadó szeretettel meghívja Önt Totth Benedek Holtverseny című regényének bemutatójára A szerzővel Dragomán György és Krusovszky Dénes, a kötet szerkesztője beszélget. |
Az autónak nincs márkája, ám gyors és drága. Most is száguldunk valahová – ennek nem lesz jó vége -, de azt pontosan egyikünk sem tudja, hová tartunk, mert be vagyunk tépve. Az viszont biztos, útközben nekünk megvan egy csolovek. Kacsa vagy Bója vagy Zolika aszitte vaddisznó, de aztán kiderül: egy tata volt. Nem baj, nemsokára valahogy megérkezünk Kacsáék kérójába, ahol a felpakolt mellű hiperideg anyján kívül további drogok vannak, pia, síkképernyős televízió, továbbá csatlakoznak csajok is a pánikbeteg ellátási központból.
Jó hír, hogy egy formálódó kultikus hazai, és ami a lényeg, durván és vállaltan férfiaspektusú vízi trainspottinghoz szinte minden kellék adott, mégha a díszlet – a magamutogató gazdagságot hangsúlyozó, kissé esetlenül bemutatott dupla-úszómedencés ház – egy kissé a valóság fölé stilizálja a történetet. Egyébként nempestiek vagyunk, egy 4×200-as úszócsapat tagjai, a suliban bukdácsolunk, de egyébként képzeljétek, a Holtverseny valóban Totth Benedek első regénye, és mint ilyen természetesen egyszerre lehengerlő, nemzedéki és hivatkozott akar lenni: ha kimondja a szerző, ha nem, ez így van. Totthnak kiválóak az iskolái: egy csomó fontos és kevésbé fontos dolgot fordított angolból magyarra, a fontosak közül a legfontosabbak a Cormac McCarthy szövegek. Ki kell mondani, neki köszönhetjük, hogy McCarthyt megszerethettük. A szerző nyilván túlolvasott jó és rossz minőségű ponyvából (munkaköri kötelesség), látta, megértette és szerette korosztályának filmjeit, például a Blöfföt, amit egy pusztító, hányingerkeltő kivégzés során konkrétan is beidéz a Holtversenyben. Ezen kívül “Az uszoda előtt fekete Volkswagen Transporter parkol a rokiknak fenntartott placcon (…) Kerekes székkel már nem férsz el mellette. Sötétített szélvédők, sötétített ablakok, forgó alulfelnik. A hátulján fordítva felragasztott árpádsávos nagymagyarország matrica. Így, fejtetőre állítva teljesen úgy néz ki, mint a kismagyarország (…)”
Azt lehet mondani, a Holtverseny minden lapján sodródik valami. Amellett, hogy ez a legjobb dolog ami egy könyvvel megtörténhet, néha nem ártott volna kicsit visszafogni a tempót, jobban elosztani az erőt. A lehajrázott olvasóval az a baj, hogy ha féltávnál elfárad, egy idő után esetleg feladja.
Totth Benedek: HoltversenyMagyarország valamelyik elhagyatott, vidéki elkerülőútján egy kamaszokkal teli sportkocsi száguld a koromsötét éjszakában. Éppen elég fenyegető kezdet ez egy regényhez, de még így is váratlan, ami a folytatásban következik. Totth Benedek nem bánik kesztyűs kézzel sem regényalakjaival, sem az olvasókkal első könyvében. A kamaszregény, a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek ebben a különös, nyomasztó és olykor mégis humoros, kegyetlen, de nem öncélú prózában. Ha valaki a mai Magyarországra, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekre ismer, nem téved nagyot. Mégsem a társadalomkritikán van a hangsúly, hanem a nagyon is személyes szembenézésen azzal a kamasszal, aki mi magunk is voltunk, vagy lehettünk volna ezen a sivár, nem vénnek való vidéken, ahol még a pánikbetegségben szenvedő vaddisznók sem azok, amiknek látszanak. |
Részlet a regénybőlHanyatt fekszem az ágyamban, és alfában gyakorolom a bukófordulót, amikor üvölteni kezd a Sabotage a Beastie Boystól, és elönti a testemet az adrenalin. Miután leesik, hogy a mobilom szól, oldalra fordulok, és tapogatózni kezdek az ágy mellett a padlón. Végül a pólóm alatt találom meg, a cipőmben, valahogy odakerült az éjjel. Felveszem, Bója az, unja magát, és le akar menni a termálba. Nem vagyok még teljesen magamnál, ezért aztán ahelyett, hogy elküldeném a picsába, megbeszélem vele, hogy húsz perc múlva találkozunk a régi mozi mögött. Bóját, legalábbis a hangja alapján, egyáltalán nem viselte meg a tegnap esti buli. Nem emlékszem minden apró részletre, meg ezek az éjszakák amúgy is elég egyformák, de az biztos, hogy sikerült rendesen szétcsapni magunkat. Kinyomom a telefont, és megpróbálom kinyitni a szememet, de túl korán van, meg a redőnyt is elfelejtettem leereszteni az éjjel. |
